Az első magyar Moonlight oldal: Sophia Myles

Belépés, Regisztráció


Felhasználó:
Jelszó:

 
 
Sophia Myles



Legújabb szerepe: Anna (Buddha's Little Finger - 2009)
Születési helye: London, Egyesült Királyság
Születésének napja: 1980. március 18.

Myles Londonban született Jane és Peter lányaként. Anyai nagyanyja orosz volt. Notting Hillben nőtt fel, ahol édesapja a St. George the Martyr templomban dolgozott. A Fox Primary-be járt általánosba. 11 éves korában családja Isleworth-be költözött. Végig jól tanult az iskolában és tervei szerint filozófiát szeretett volna tanulni Cambridge-ben, ám a sors közbeszólt. A színészet mellett döntött, amikor Julian Fellowes felfedezte őt egy iskolai eladás során.

Karrier

1996 óta Sophia sok amerikai és angol filmben, valamint televíziós produkcióban feltűnt. 2001-ben kapott egy kis szerepet a Pokolból című thrillerben, ahol Johnny Depp volt a partnere. 2003-ban pedig az Underworld című filmben láthattuk viszont (2006-ban pedig annak folytatásán is részt vett). 2004-ben két filmet is jegyzett (Out of Bounds, Viharmadarak). Utóbbiban Lady Penelope-t alakította. 2006-ban megkapta a Trisztán és Izolda című film címszerepét, Izoldát.

Ugyancsak 2006-ban a Ki vagy doki? című sorozat egyik részében (The Girl in the Fireplace) Madame de Pompadour-t alakította. Ez évben még láthattuk a Drakula BBC TV-s adaptációjában, ahol Lucy Westenra szerepét játszotta. Partnerei Marc Warren, David Suchet and Dan Stevens voltak. 2007-ben forgatta az Outlandert James Caviezel-lel and Jack Huston-nal.

A CBS ugyanebben az évben választotta ki őt Beth szerepére a Holdfény/Moonlight című sorozatban Shannon Lucio helyére. A sorozat 2007-ben megkapta a "Legjobb Drámáért járó díjat" a People's Choice Awards-on. Sophia emellett egy másik díjat is bezsebelhetett, a Hallam Foe-ért, méghozzá "A legjobb szinésznőnek járó díjat" a British Independent Film Award-on.

Magánélet

Sophia régebben járt Charles Dance színésszel, akivel a The Life and Adventures of Nicholas Nickleby forgatásán találkozott. 2005 és 2007 között az ugyancsak színész David Tennan-nal volt kapcsolata. Mostanság pedig a Snow Patrol gitárosával, Paul Wilson-nal randizgat.

Kontakt (menedzser)

Sophia Myles
c/o Christian Hodell
Fifth Floor, 66-68 Margaret Street
London
W1W 8SR
United Kingdom

Sophia jelentősebb filmjei, sorozatai:

2008 - Outlander ... Freya
2007 - Holdfény sorozat (Moonlight) ... Beth Turner
2007 - Hallam Foe ... Kate Breck
2006 - Dracula ... Lucy Westerna
2006 - Extras ... Defence Lawyer (1 rész: Orlando Bloom)
2006 - Ki vagy doki (Doctor Who) ... Reinette (1 rész: The Girl in the Fireplace)
2006 - Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság (Marple: Sleeping Murder) ... Gwenda Halliday
2006 - A Hádész Faktor (Convert One: The Hades Factor) ... Sophie Amsden
2006 - Ízlésficam (Art School Confidential) ... Audrey
2006 - Underworld: Evolúció (Underworld: Evolution) ... Erika
2006 - Trisztán és Izolda (Tristan + Isolde) ... Isolde
2005 - Szökés a Colditz erődből (Colditz) ... Lizzie Carter
2004 - Viharmadarak (Thunderbirds) ... Lady Penelope Creighton-Ward
2003 - Out of Bounds ... Louise Thompson
2003 - Coming Up ... Nina (1 rész: Money Can Buy You Love)
2003 - Underworld ... Erika
2002 - Foyle's war ... Susan Gascoigne (1 rész: A Lesson in Murder)
2002 - Rabold a nőt! (The Abduction Club) ... Anne Kennedy
2001 - Heartbeat ... Heather Conway (1 rész: No Hiding Place)
2001 - A pokolból (From Hell) ... Victoria Abberline
2001 - The Life and Adventures of Nicholas Nickleby ... Kate Nickleby
1999 - Guest House Paradiso
1999 - Mansfield Park
1999 - Twist Olivér (mini sorozat) ... Agnes Fleming
1998 - Big Women (mini sorozat) ... Saffron (3 epizód)
1996 - Koldus és Királyfi (The Prince and the Pauper) ... Lady Jane Grey

A közeljövőben várható szereplései:

2009 - Buddha's Little Finger ... Anna (forgatják)
 
 
 
 
 
Idézetek

Idézet a tizenegyedik részből

"- Hidd el, ha engem szurna ki és nem téged, nem lépnék vissza. Soha. De nem így van. (Josh)
- Két évet az életedből erre az ügyre. (Beth)
- Én is tudom, de téged nem sodorhatlak bajba. (Josh)"